A vb-címvédő Kiss az ukrán Dmitrij Timcsenkóval vívta a nap, s egyben a 26 ország több mint 180 sportolóját felvonultató viadal utolsó döntőjét, amely a lehető legjobban kezdődött hazai szempontból. A sportág 25. magyar vb-elsője nyolc másodperc után gyönyörűen kapta el ellenfele jobb karját, és szép válldobással szerzett három pontot, amely a menet végig kitartott. A második két percben Kiss újra megmutatta, miért lett a világbajnokság legjobbja tavaly: fél perc után mintaszerűen került riválisa mögé, majd jól pörgetett, így 40 mp után 2-0 volt neki, és eldöntötte a meccset, melyet könnyedén, "iskolabirkózással" nyert meg.
A kategóriában a délelőtt remeklő, mindössze 19 éves Rizmayer György a bronzmérkőzésen a horvát Sinisa Hogac ellen lépett szőnyegre, s ismét kiválóan birkózott, az első menetben állásból indított szép akcióval nyerte meg 3-1-re, majd a másodikban hiába került egy perc után 1-0-ás hátrányba, egy kivitelért kapott egy pontot, majd a horvát óvás elutasítása miatt még egyet, aztán a rivális térdelőhelyzetét is gyönyörűen használta ki, a kapkodó Hogacot tusveszélyes helyzetbe dobta, így végül 6-1-re hozta a szakaszt, s lett harmadik.
"Azt kaptam, amit vártam a versenytől, két érmet mindenképpen szerettünk volna, három lett, ráadásul Balázs aranyat nyert - nyilatkozta az MTI-nek Struhács György, az egy arany- és két bronzérmet szerzett magyar csapat szövetségi kapitánya. - Sajnos a sérülések miatt kimaradt munka hiányzott többeknél is, azt majd vissza kell hozni az Eb-ig."