A Kontrasztkiállítás a Kisvárdai Református Ifjúság és a Kisvárdai Rendőrkapitányság közös család- és ifjúságmentő projektje. Egy olyan multimédiás kiállítás, amely a látogató minden érzékszervét megdolgoztatja, de elsősorban elgondolkodtat, és igyekszik pozitív döntésre segíteni. A fiatalok és a családok életét érintő legfontosabb kérdéseket hozza felszínre, méghozzá kíméletlenül őszintén.
Ez a kiállítás egy hatalmas sikoly, nem simogat, hanem felráz, nem udvarias, hanem kiált ott, ahol a legtöbben némák, építeni akar azokon a pontokon, ahol a fiatalok életében legnagyobb a rombolás.
A Kontrasztkiállítás egy labirintusban vezeti végig a látogatót, amelyet végigjárva 8 szobába juthatunk el. A szobák közötti úton a következő témakört előkészítő fotókkal, fény és hanghatásokkal (feeling-ekkel) találkozik a látogató, valamint néhány útvonalon feladatot is kap. Minden szoba egy – egy témakört dolgoz fel. A legutolsó, a nyolcadik pedig egy ún. „csend szoba”, ahol lehetőség van az elcsendesdésre, a látottak Isten előtti feldolgozására imádságban. (Ezt javasolt imatémák is segítik.)
A mintegy két hónapon át ( 2010. január 11. - 2010. március 12. között ) látható kiállítást 16 éven aluliak csak szülő vagy pedagógus kíséretében tekinthetik meg, a 14 éven aluliaknak pedig azt egyáltalán nem javasolják.